Bevezetés
Ebben a tanulmányban az Európai Uniót megosztó két menekülthullámot állítom kontrasztba, a 2015/16-ban tetőző Törökország felől érkező (elsősorban szíriai) menekülthullámot és a 2022-ben meginduló ukrán menekülthullámot. A világ folyamatos változásával a menekültkérdés és annak a megfelelő kezelése az idő múlásával egyre égetőbb lesz Európában. Célomul azt tűztem ki, hogy megvizsgáljam, hogy milyen különbségek és hasonlóságok vannak, a két menekülthullám között. Kutatási kérdésem az volt, hogy hogyan reagált az Európai Unió és azon belül a célországok (elsősorban Németország) és a tranzitországok (főképpen Magyarország) a két migrációs krízisre.
A tanulmány következő fejezetében bemutatom a nemzetközi jog és az Európai Unió menekültügyi jogszabályi hátterét. A harmadik fejezetében elemzem a 2015/16-os migrációs hullám általános jellemzőit, a negyedik fejezetében megvizsgálom az ukrán menekülthullámot. Mindkét esetben Németország, mint legfőbb célország, és Magyarország, mint tipikus tranzitország, példáin keresztül vizsgálom az eltérő érdekekkel rendelkező EU-s tagállamok válaszlépéseit a 2 tömeges migrációs krízisre. Míg a célország Németország mindkét esetben befogadóan reagált a menedékkérők tömeges megjelenésére, addig a tranzitország Magyarország reakciója vegyes képet mutatott. A 2015/16-os hullámkor a határvédelem erősítését, a menekültügyi politikája szigorítását és a menedékkérők számának a csökkenését vitte végbe, majd 2022/23-ban beállt az ukrán menedékkérőket befogadók összeurópai összefogásba. A tanulmány, módszertanát tekintve, egy egy összehasonlító esettanulmány, amely másodlagos forrásokon és egy elsődleges forrásnak tekinthető interjún alapul.
A tanulmány végén azt a következtetést vonom le a két menekülthullám összehasonlításakor, hogy az első vizsgált esetben (2015/16-os migrációs válság) nem volt egységes uniós válaszlépés a krízisre, azaz tagállamok egyéni érdekeiket követve döntöttek a határrendészeti és menekültügyi politikájuk szigorításáról, illetve ellenkező esetben, a kiterjesztéséről, ami végül a tagországok között vitákat eredményezett. Eközben a második esetben (2022/23-as menekülthullám) már egységesen léptek fel az EU-s tagállamok, függetlenül attól, hogy cél- vagy tranzit országok, amely a menekülthullám terheinek egyenletesebb elosztását eredményezte a tagországok között és erősítette közöttük a szolidaritás élményét is. Hogy egyes országokok miért voltak elutasítóak illetve befogadóak és támogatóak akár a szíriai akár az ukrán menedékkérőkkel, érvelésem szerint elsősorban gazdasági és társadalmi (kulturális és nyelvi) okokkal magyarázható.
- A menekültekről szóló nemzetközi jogi szabályozás
- 1. ENSZ egyezmények
A XX. században egyértelmű lett a nemzetközi közösség számára, hogy a világ megváltozott és a konfliktusok számának növekedésével a menekültek ügyének tisztázása egyre sürgetőbbé vált. Az első univerzális menekültügyi egyezmény az ENSZ égisze alatt jött létre. 1951 július 28-án fogadták el az akkori Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciáján Genfben, főként azért mert a II. világháború utáni európai származású menekültek problémája egyre égetőbb lett. Ez az 1951-es Genfi menekültügyi egyezmény azért volt fontos, mert tisztázta az általános fogalmakat, rendelkezett a menekültek jogállásáról, valamint rögzítette a dokumentum végrehajtásának és alkalmazásának feltételeit. Azt lényeges megemlíteni, hogy ez az egyezmény eredetileg csak az 1951.január. 1-je előtt végbement események következtében menekültté vált személyek státuszát tisztázta. Az ezt követő időszakban viszont a világ számos pontján olyan menekültügyi helyzet körvonalazódott, amelyekre az 1951-es évi genfi egyezmény nem adott megfelelő választ. Ennek a helyzetnek a következményeként 1967-ben megszületett az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Jegyzőkönyve, ami már az 1951.évi egyezmény meghatározott időpontján (1951.január.1.) túlmenően bekövetkező események menekültjeinek helyzetét is tisztázza. Tehát az 1951-es Genfi egyezmény időhatára a Jegyzőkönyv létrejötte után jelentőségét vesztette.
Ugyanakkor a nemzetközi menekült jogállást korlátozta az, hogy minden államnak szuverén joga meghatározni, hogy milyen feltételekkel és kiket minősítenek menekültnek. Így teljesen egységes nemzetközi szabályozásról nem beszélhetünk, csak annak kereteit határozzák meg a nemzetközi szerződések és irányelvek.
Az 1951.évi Genfi egyezmény 1. cikk A./(2) bekezdése adja meg a menekült alapfogalmát, amely kimondja hogy „menekült az a személy, aki “faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme következtében az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva, ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem kíván oda visszatérni.” Az egyezmény szintén kimondja a non refoulment (visszaküldés tilalma) elvét, ami szerint a fogadó állam garanciát vállal, hogy bizonyos eseteken kívül az adott menedékkérőt nem utasítja ki, még akkor sem, ha kérelme visszautasításra kerül.
Akik az 1951-es Genfi egyezmény definíciója alapján megkapják a nemzetközi védelmet (menekült státuszt), azok letelepedés és munkavállalás terén az állampolgárokhoz hasonló jogokat élveznek. A bevett gyakorlat szerint, idővel, a menekült státusz átkonvertálható állampolgársággá bizonyos feltételek teljesülése esetén.
A háborús okokból menekültek és a gazdasági okokból menekülők kérdésköre a különleges esetek közé tartozik. A gazdasági menekülteket az 1951. évi egyezmény szabályosan kizárja a menekültek közül. Továbbá, sem az 1951-es egyezmény sem annak 1967-es jegyzőkönyve általában nem tekinti menekültnek a háború elől menekülőket. Rájuk néhány esetben vonatkozik ez a két univerzális egyezmény, de alapvetően róluk az 1949-es Genfi Egyezmény a háborús áldozatok védelméről, valamint az 1977.évi a Nemzetközi fegyveres konfliktusok áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv határoz. Kivételes esetekben viszont az idegen hatalom általi megszállás is kiválthatja az „üldözés” fogalmát. Ezáltal bizonyos esetekben a háborús menekülteket is megilleti a nemzetközi védelem az 1951. évi Genfi egyezmény alapján.
Ezek alapján tehát nem minden áldozat tekinthető menekültnek. Vannak olyan élethelyzetek, amelyek szintén átmeneti kategóriát jelentenek. Ilyen lehet családon belüli erőszak, vagy környezeti katasztrófa elől menekülők esete is. Az Egyesült Nemzetek Menekültügy Főbiztossága (UNHCR) sem a klímamenekülteket sem a családi bántalmazás vagy erőszak áldozatait nem sorolja a menekültek közé. Ez persze felveti a kérdést, hogy a jelenlegi helyzetben, ideértve a globális klímaváltozást, a jövőben szükséges lesz-e felülvizsgálni az 1951. évi Genfi menekültügyi egyezmény menekült meghatározását. Vagy ha nem is teljesen felülvizsgálni, de azt további irányelvekkel kiegészíteni.
- 2. Az Európai Unió menekültügyi szabályozása
A kilencvenes évekre az Európai Unióban egyre sürgetőbb lett egy egységesebb, közösségi szintű menekültpolitika kialakítása. Az akkori nemzetközi események tömeges menekült áramlást indítottak az Unió akkori 15 tagállamai irányába. A Boszniai háborús események következtében 1992-ben 670 000ember hagyta el az akkori Jugoszláviát és menekült el a háború elől, ami miatt kulcsfontosságú lett az összefogás a tagállamok között ezen a téren.
Elmondható, hogy az Unió mai menekültügyi rendszerét öt keretszabály határozza meg. Egyrészt a Dublini egyezmény (2.2.1. alfejezet), másrészt az ezt kiegészítő négy irányelv. Ezek a következők: irányelv az átmeneti védelemről (2.2.2. alfejezet), a befogadási irányelv 212.3. alfejezet) az eljárási irányelv (2.2.4. alfejezet), valamint a kiegészítő irányelv (2.2.5. alfejezet). A továbbiakban ezeket fogom részletezni Nagy Boldizsár – Jeney Petra írás írása alapján.
- 2. 1. Dublini Egyezmény
A Dublini egyezményt 1990-ben alkotta meg az Európai Unió, hogy gyorsabban és hatékonyan eldöntsék, melyik tagállam lesz felelős a menekült kérelem elbírálásáért. Eszerint alapesetben az első belépési ország felelős a menedékkérők igazgatásáért. A rendelet legfőbb célja az volt, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, például a menedékkérelem-vásárlást, amikor a menedékkérők egyszerre több országban is menekültügyi kérelmet adnak le. Azonban a felelős tagállam kijelölésekor figyelembe vesznek további kritériumokat is. Például a családegyesítést szabályait. Ha egy adott családtag egy másik államban már státuszt kapott, akkor értelemszerűen az adott állam lesz a felelős állam. A felelősség hierarchikus rendszerében a családi kapcsolatokat követi a hivatalos dokumentum kibocsátása. Eszerint ha valamely hivatalos dokumentumot (tartózkodási engedélyt, vízumot) egy tagállam kibocsátott, akkor az a tagállam lesz az illetékes eljáró az ügyben. Többszöri kérelembenyújtás esetén pedig mindig az első államban benyújtott ország lesz a felelős. Ha nem beazonosítható a felelős állam, akkor annak az országnak kötelessége eljárni, ahol a kérelem benyújtásra került.
Emellett a menedékkérelmek nyomon követhetősége és a tagállamok közötti kommunikáció segítése érdekében létrehozták az Eurodac ujjlenyomat olvasó rendszert. Ez a rendszer segíti azt, hogy a többszöri kérelmeket megszűrje és az ujjlenyomatok segítségével behatárolja, hogy mely állam a felelős a menekült kérelem elbírálásában.
Az egyezményt 2013-ban tovább fejlesztették és kiegészítették. Az új Dublin III rendelet elrendelte a tagállamok közötti költségmegosztást, és kitűzött eljárási határidőket a felelős tagállamok számára. Fontos változtatás volt, hogy a családegyesítési feltételt kibővítették a kísérő nélküli kiskorúakra is.
A görög menekültügyi állapotokat figyelembe véve egy másik fontos pontot is beiktattak a Dublin III rendeletbe, miszerint nem küldhető vissza menedékkérő olyan országba, ahol embertelen körülmények és rossz ellátás fogadná. Ez az új szabályozás magyarázható egyes EU-s tagállamok menekültügyi rendszerének a gyengeségeivel. Németország 2015-ben és 2016-ban részben emiatt nem küldte vissza Görögországba, Magyarországra a menedékkérők nagy százalékát, annak ellenére, hogy első belépési országként ezek voltak a felelős államok a menedék kérelem elbírálásakor.
A nemzetközi közösségben azonban számos kritika érte a dublini rendezést. Ezek között a kritikák között szerepelt a magas adminisztratív költség bírálata, amelyet a tagállamoknak kell megtéríteni a visszaküldési procedúra kapcsán. Illetve kritika érte a nem megfelelő teher elosztással kapcsolatban is, hiszen néhány állam szerint a dublini rendszer meglehetősen nagy terheket ró az Unió külső határaira, köztük Bulgáriára, Görögországra és Olaszországra. Hiszen ezek válnak rendszerint delelős állammá, amelyekbe a menedékkérőknek először belépve regisztrálniuk kellene, azaz menekültjogi státuszt kellene kérelmezniük.
Azóta az Európai Bizottság is elismerte, hogy a rendelet nem megfelelőképpen lett megalkotva és a tagállamok sem alkalmazták megfelelőképpen a rendelet előírásait. Emiatt 2016-ban megkezdődött felülvizsgálata, ami a mai napig tart.
- 2. 2. Átmeneti védelem irányelv
Az Unió a 2000-es évek elején továbbgondolva menekültügyi rendszerét, figyelembe vette azt a lehetőséget is, hogy esetleges tömeges beáramláskor megfelelő átmeneti védelmet kell tudniuk nyújtani a tagállamoknak. Ezért a Tanács 2002-es rendeletében megalkotta az átmeneti védelemről szóló irányelvét, amelynek a legfőbb célja az volt, hogy uniós szinten definiálják a tömeges beáramlás esetét, ezzel a tehermegosztást elősegítsék. Ez nagyban megkönnyíti a tagállamok helyzetét, ugyanis az államoknak megengedi azt, hogy egy éves időtartamra felfüggesszék az egyéni eljárásokat, ezzel a menekültügyi rendszert kímélve a tömeges adminisztrációs és egyéb terhektől. A menedékkérőket pedig automatikus és csoportosan átmeneti védelemmel ruházza fel 1-3 évre. Ennek köszönhetően, azonnal az elismert menekültekhez hasonló státuszban részesülnek az Unió területén. Szociális jogokkal ruházza fel őket és megnyitja előttük a munkaerőpiacot anélkül, hogy vízummal rendelkeznének.
Az irányelv alkalmazásának lehetősége először a 2011-es arab tavasz kiváltotta beáramláskor merült fel, de végül a Tanács ennek aktiválását elvetette. Jelentőségét most először az ukrán menekültválság kapcsán nyerte el. A tagállamok támogatásával a 2022.február 24-ei invázió után március 4-én életbe léptette az Európai Unió az átmeneti védelem irányelvet. Ennek köszönhetően minden olyan személy, akinek tartózkodási helye az inváziót megelőzően Ukrajna volt, átmeneti védelemben (magyar jogrend szerint menedékes státuszban) részesül és azonnali és kollektív jogokkal rendelkezik. Ilyen jogok a tartózkodási jog, munkavállalási jog, lakhatáshoz való jog stb. Ennek értelmében minimum egy évig, de legfeljebb 3 évig vehető igénybe az irányelv biztosította átmeneti védelem. A tehermegosztáson túlmenően figyelembe veszi a családegyesítést is, ezért a menekülők 90 napig szabadon mozoghatnak az Unió területén és megválaszthatják célországukat, ahol átmeneti védelemre jelentkeznek. Az átmeneti védelem azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne lehetőségük az ukrán menedékeseknek nemzetközi védelmet jelentő menekült jogállás kérelmet benyújtani.
- 2. 3. Eljárási irányelv
A legtöbb vita az Unión belül egyértelműen az eljárási irányelv kapcsán merült fel. Ennek lényege a minimális garanciák rögzítése, amely a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokat jelenti. Az irányelv szerint a fő cél, hogy „továbbfejlessze a tagállamokban a nemzetközi védelem megadására és visszavonására alkalmazott eljárások szabályait egy közös uniós menekültügyi eljárás létrehozása céljából.”
Eszerint minden tagállamnak kötelező az irányelvben részletezett eljárási szabályokat alkalmazni az 1951. évi Genfi egyezmény meghatározása szerinti védelmet igénylőre. (Az már tagállami hatáskörbe tartozik, hogy kiegészítő védelmet (2.2.5 alfejezet) igénylő személyek ügyében alkalmazza-e.) Az eljárási irányelv a menedékkérő számára jogot biztosít arra, hogy a kérelme elbírálását objektív formában, szakmai és etikai elveknek megfelelően hozzáértő személy vagy hatóság végezze. Jogot biztosít arra is, hogy jogi tanácsadót vagy egyéb tanácsadót fogadjanak és, hogy az ügyük előre menetelével kapcsolatban a hatóságoktól pontos tájékoztatást kapjanak. Továbbá tolmácsolási szolgáltatást is igénybe vehetnek és az UNHCR képviselőjével való kapcsolattartás lehetőségét is biztosítani kell a kérelmezők számára. Amíg az illetékes hatóság döntést nem hoz a menekült státusz ügyében, addig a menedékkérő az elbíráló ország területén szabadon tartózkodhat, bár ennek is vannak kivételei (pl. a kérelmező félrevezette a hatóságot, személyazonosítóját eldobta). Tartalmazza az irányelv azokat az eseteket, amelyekben az adott országnak nem kötelező eljárni. Ilyen, ha a menekültstátuszért folyamodó már máshol védett, vagy másik állam a felelős érte, már van első felelős ország, vagy ismételt kérelmet ad be, de már nem ad új tényeket az eljárás során.
Ezzel az irányelvvel kapcsolatban is felmerültek kritikák, miszerint az irányelv számos kiskaput tartalmaz, és nem nyújt elegendő információt az eljárásról. A tagállamok talán éppen ezért nem alkalmazták egységesen az eljárási irányelvet a kérelmek elbírálásakor.
- 2. 4. Befogadási irányelv
A befogadási irányelv az Unió szintén fontos menekültügyi szabályozása, amely megszabja azokat a minimum ellátási feltételeket, amiket a tagállamoknak biztosítaniuk kell a menekültügyi eljárásban résztvevő személyek számára. Az irányelv kiemelten foglalkozik a fogva tartás végső esetben való alkalmazásával is. Ezen kívül előírja a tanköteles gyermekek oktatását, a menedékkérők számára nyújtandó szállás és élelem biztosítását, valamint az egészségügyi gondoskodást.
- 2. 5. Kvalifikációs (kiegészítő védelmi) Irányelv
Az 1951-es Genfi egyezmény menekült meghatározása az évek alatt már nem nyújtott megfelelő definíciót, amelybe belefértek volna a világ jelenlegi problémái miatt menekülő emberek, legyen szó polgárháború vagy radikális szélsőségek elöl menekülőkről. Ezért az Unió kiegészítve azt, megalkotta a kiegészítő védelem, másnéven kvalifikációs irányelvet. Ez az irányelv a Genfi egyezmény szerint menekülteknek nem minősíthető személyeket védi, akiket országukba visszatérve „súlyos sérelem” érne. A 15. cikk ilyen súlyos sérelmet ért a halálbüntetés, kivégzés, megalázó bánásmód vagy kínzás alatt. Valamint az irányelv az állami üldözőn túl megfogalmazta a nem állami üldöző fogalmát is. Az utóbbi esetben kiegészítő védelemre jogosult oltalmazottként elismerhető az a személyt is, akit egy nem állami szereplő (gerillacsoport, radikális lázadó csoport, család) fenyeget, és saját állama nem képes vagy nem hajlandó védelmet nyújtani az adott személynek. Abban az esetben viszont, ha az üldözött saját államán belül biztonságos régióba tud menekülni, az irányelv nem kötelezően alkalmazandó.
- 3. EU menekültügyi rendszerének összefoglalása
Összességében az Európai Unió menekültügyi szabályozása az időközben újabb igényekhez igazodó irányelveknek köszönhetően a főbb pontokon egységes lett. Azonban egyes sarkalatos kérdések, mint a menekültügyi kérelmek elbírálása nemzeti hatáskörben maradt. Emiatt rendszerszintű problémák léptek fel, ami rámutatott arra, hogy pl. a menedékkérőkkel való bánásmódban még mindig nagy különbségek mutatkoznak tagországok szerint. A menekültügyi rendszerben egy másik vitás pont is megmutatkozik, A Dublini rendelet a megalkotásakor nem számoltak a kérelmek számának hullámszerű megnövekedésével, valamint azzal, hogy ilyenkor a tagországokra nehezedő elbírálási és esetleges befogadási kötelezettség egyenlően legyen elosztva az országok között. Ebből kifolyólag az első „felelős” állam koncepció nem felel meg a terhek egyenlő elosztási igényének.
- A 2015-2016-os migrációs válság
2. 1. Kronológia
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint már a 2010-es évek óta számolni lehetett egy nagyobb méretű menekülthullámmal Európában, nem kis mértékben a 2011-ben kitört szíriai polgárháború miatt. A statisztikáik szerint 2013-ra globálisan 6,3 millióan ragadtak tartósan menekülttáborokban és ideiglenes táborokban.
Ez az előrejelzés kézzelfoghatóan, csak 2015 tavaszán mutatkozott meg, amikor hirtelen a törökországi menekülttáborokban élő közel-keleti (szíriai, iraki, afgán) emberek, nehéz körülményeik javítása érdekében elindultak Törökország nyugati partjára. Onnan hajóztak át túlzsúfolt gumicsónakokon az Égei-tenger legközelebbi görög szigeteire, például az Európai Unió bejáratát jelentő Leszbosz szigetére. A veszélyesebb közép Földközi-tengeri átkelés helyett, naponta több ezrek közelítették meg inkább az Égei-tenger görög szigeteit, amelyekre az átjutás kockázatmentesebb volt, mint a Közép mediterrán útvonal.
Az Európai Unióban az előző évhez mérten, 2015-ben megduplázódott a menedékjogot kérők száma. A legtöbb menedékkérő Németországban, Svédországban továbbá Ausztriában nyújtotta be a státusz kérelmét. Következésképpen a menedékkérők célországai nagyrészt Nyugat és Észak-Európában található gazdagabb tagállamok voltak. A legtöbb menedékkérelmet fogadott EU tagállam 2015-ben Németország volt, ami 476510 menedékjog iránti kérelmet fogadott. Ha a 2015 és 2016-os két csúcs évet nézzük, akkor ez a szám meghaladja az 1 milliós számot, hiszen a 4765510 fő mellett 2016-ban még 745160 irreguláris határátkelő érkezett Németországba.
A Törökországból tömegesen érkező irreguláris határátlépők először az Európai Unió külső tagállamainak menekültügyi rendszerét terhelték le, majd fokozatosan a többi országban is menekültügyi rendszer túlterhelés alakult ki. A túlterheléses következtében, Görögország, a balkáni tranzit államok és Magyarország esetében is az általános következmény először a menekültügyi regisztrációs szabályok betartásának az eleste volt, majd hamar az irreguláris csoportok átengedése, hatósági felügyelet alatt való utaztatása lett a célországok irányába.
Ezt a pattanásig feszült helyzetet végül Németország „oldotta” meg két lépésben.
Az egyik fontos lépés Angela Merkel egykori Német Szövetségi Kancellár 2015 szeptember 5.-i bejelentéséhez köthető, miszerint Németország eltekint az első felelős ország elvétől, és az EU-ba való belépési ponttól függetlenül fogadja a szíriai állampolgárok kérelmeit, ezzel lehetőséget biztosít a kérelmek újra beadására. Ennek volt köszönhető az, hogy a legtöbb menedékkérő ezután akár három-négy EU-s tagországon keresztül el tudta érni Németországot és ott tudott legálisan menekültstátuszt kérvényezni (és elnyerni). Tehát a Dublini egyezmény felelős állam elvének a felfüggesztése mindenképpen vonzó indok volt, főleg a szíriai menekülteknek, és végső soron az a katalizátor, ami miatt az irreguláris módon az EU-be a belépő személyek özönleni kezdtek Németországba. Ez a bejelentés azonban hozzájárult ahhoz is, hogy a tranzitországok körében 2015 őszén elterjedt eszköz lett a tovább áramoltatás, mert nem volt értelme többet az irregulárisan érkező embereket regisztrálni.
A másik fontos döntés, szintén német kezdeményezésre, a 2016 márciusi EU-Török Megállapodás életbe léptetése volt, amely végül gátat vetett irreguláris migrációs hullámnak. A legnagyobb számban Törökországból érkeztek menedékkérők, ezért az áradat megállításának a kulcsa Törökország kezében volt.
Törökországnak is problémákkal kellett szembenéznie, köztük pénzügyi forráshiánnyal, aminek részbeni megoldását az Uniótól remélte. A török oldalon felvetődött az Uniós csatlakozási szándék, valamint az Unióval kötendő kedvező vízum tárgyalások lehetősége is a levegőben volt. Tehát a megállapodás egyrészt mélyíteni kívánta az Európai Unió és Törökország közötti kapcsolatokat, másrészt a menekültválságot is orvosolni próbálta, azzal, hogy a menedékkérőket Törökországban tartja.
A megállapodás egyik rendelkezése a legális visszaküldés volt, ami azt jelenti, hogy 2016 március 20 után a görög szigetekre irregulárisan lépő, nemzetközi védelemre nem szoruló szíriai személyeket Törökország visszafogadja. A megállapodás értelmében azok a határsértők is visszatoloncolhatók, akik a felelős államban, ez esetben Görögországban nem hajlandóak benyújtani menedékjogi kérelmüket. Ezzel az intézkedéssel egyértelműen azt kívánták kizárni, hogy a menekülők az EURODAC rendszerben való regisztráció nélkül haladjanak tovább a balkáni útvonalakon célországaik felé. Azokat a személyeket is visszafordíthatják, akiknek a kérelmeik megalapozatlanok vagy elfogadhatatlanok.
A visszatoloncolás mellett a megállapodás másik fontos pontja az egy az egyhez mechanizmus volt. Ez a mechanizmus azt jelenti, hogy minden Törökországba visszatoloncolt szír állampolgár után egy másik szír menedékkérők hivatalosan beengednek kérelme benyújtása céljából az Európai Unió területére. Ez a megállapodás visszatartó erőként szolgált, mivel az érkezők száma drámaian csökkent az előző évekhez képest. A megállapodás megkötése utáni hónapban már csak 3080 személy érkezett Görögországba irregulárisan tengeri útvonalon, a márciusi 26971 számú érkezőhöz képest. Ez 88,5 százalékos csökkenést jelentett.
- 2. Az érkezők és összetételük
A 2015/16-os migrációs válságot általában a szíriai menedékkérőkkel kapcsolják össze, de azt fontos látni, hogy a szíriaiakon kívül Afganisztánból, Pakisztánból és Irakból, valamint Afrikából is (Eritreából, Szomáliából, és Nigériából, Szudánból) érkeznek menedékkérők. Tehát a fő kibocsátó térség a Közel-Kelet térsége (1. ábra).
- ábra: Az Európai Stabilitás Kezdeményezés jelentése szerint a mediterrán térségbe érkezők összetétele a 2015-ös év január-augusztusi időintervallumban
Forrás: Stability Initiative. (2015). The 2015 Refugee Crisis Through Statictics. Elérhető: https://www.esiweb.org/pdf/ESI%20-%20Refugee%20Statistics%20Compilation%20-%2017%20Oct%202015.pdf p. 13. (Letöltés dátuma: 2023.03.05.)
Ha a 2015/16-os migrációs krízis etnikai összetételét vizsgáljuk, látszik, hogy nem homogén társaságról beszélünk. Ha a vallási szempontokat vesszük figyelembe, akkor elmondható, hogy nagy számban az Iszlám vallást követő országokból érkeztek, tehát muszlimok jöttek Európába. Ha a demográfiai profil, tehát kor és nem szerint vizsgáljuk az érkezőket, akkor elmondható, hogy a menedékkérők közel fele fiatal felnőtt volt, ezen belül háromnegyedük férfi. Számban őket követik a kísérő nélküli kiskorúak és a nők.
2. 3. A legfőbb célország: Németország
A cél országgá válás kérdése két oldalról tanulmányozható. Egyrészt felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egyes országok miért lettek célországok, tehát miért állt érdekében egy országnak befogadni az illegális határátlépőket menekültként? Másik oldalról miért választották a menedékkérők az adott országokat célul? Ennek a két kérdésnek a megvizsgálásakor figyelembe vehetők a gazdasági, humanitárius, kulturális és nyelvi tényezők.
Németország a humanitárius szempontok (Wilkommenskultur) figyelembe vételén túl azért volt befogadó, mert gazdaságilag szüksége volt munkaerőre, hogy a fennálló munkaerő hiányát pótolja. A német munkaerőpiacon hiány volt a képzetlen vagy alacsonyan képzett munkavállalókból. Másrészről azért is lett célország, mert 2012-óta számos a menedékkérők helyzetét megkönnyítő intézkedést vezetett be pl. letelepítési és integrációs programokat indított, jó életkörülményeket biztosított, illetve 2014-ben a menedékkérők munkavállalási tilalmát is lecsökkentette 9 hónapról 3 hónapra. Ez nyilvánvalóan vonzó indok volt a munkakereső, ám irregulárisan érkező számára, hogy Németországban adja be menedékkérelmét.
Nem elhanyagolható az sem, hogy Németország Európában az egyik legtöbb menedékkérelmet elfogadó állam, tehát az elismerési arány átlag feletti. A státuskérelmek pozitív elbírálása 2007 óta megugrott. Ez a kvalifikációs irányelv 2004-es megalkotása miatt is így volt, hiszen ez alapján azok a személyek is kaptak kiegészítő védelmet, akikre nem vonatkozott a genfi egyezmény eredeti menekült definíciója.
Az indokok között szerepelhetnek kulturális és nyelvi okok is. Számos menedékkérő aszerint választotta ki célországát, hogy az adott országban milyen vallási/kulturális/ nyelvi közösség telepedett már le. Mivel Németország társadalmilag nem homogén, és már jóval a szíriai polgárháború kitörése előtt éltek kisebb nagyobb számban muszlim közösségek az országban. Németország már a 80’as évek óta vonzza főleg a török, iráni, iraki és kurd lakosságot. Ezek alapján elmondható, hogy Németország a különböző etnikumú menedékkérő személyek szemében, a munkaerőpiaci lehetőségek miatt, a támogató és hasonló vallási-kulturális közösségek jelenléte miatt, esetleg a már meglévő családi kapcsolatok miatt vonzó célpont volt 2015/16-ban. A másik oldalról, mivel Németország lakossága számára egyáltalán nem volt idegen a külföldiek jelenléte, sőt a munkaerőpiacnak elengedhetetlen szegmensét képezték, ezért a 2015-2016-os migrációs válság idején sem igazán találkoztak a menedékkérők ellenségeskedéssel a német társadalom részéről.
2. 4. Tranzitországok: Magyarország
Tranzitországoknak nevezzük azokat az országokat, amelyek a jogszerűtlenül beutazó és tartózkodó, később a célországában menedéket kérő személyek számára nem jelentenek úticélt. Ezek az államok csak földrajzi elhelyezkedésükből és az útvonal szempontjából lesznek hosszabb vagy rövidebb időre a határsértők tartózkodási helyszínei. Általában a gazdaságilag fejletlenebb, nem olyan vonzó életminőséget biztosító államok alkotják a tranzitországok csoportját. Amennyiben a balkáni útvonalat nézzük, akkor ide tartozik Görögország, Macedónia, Szerbia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Ausztria is. Azonban csakúgy, mint a célországoknál, a tranzitországoknál is két oldalról vizsgálandó a migrációs helyzet. A továbbiakban Magyarországot emelem ki a tranzitországok sorából, és annak a 2015/16-ban irregulárisan utazókat elutasító döntéseit vizsgálom:
A 2015-ös migrációs hullám kitörésekor Magyarországot teljes mértékben elzárkózónak mondhatjuk. Ezt alátámasztják a menekültügyi szigorításai, amik 2015 júniusában kezdett a magyar kormány bevezetni. A Parlament szavazásra bocsátotta a biztonságos harmadik országok kérdéskörét. Ennek eredményeként a Magyar állam menedékjogi törvénymódosítást hajtott végre, amiben Szerbiát biztonságos országnak minősítette, annak ellenére, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa Szerbiát nem tartotta biztonságos ország kategóriának a menekültügyi rendszere miatt. Ezt követték még 2015 augusztusában a menekültügyi eljárás szigorításai. Ilyen változás volt a területen maradási jog korlátozása, amely korlátozta az ismételt kérelmezők területen maradását, illetve ez a szigorítási csomag tartalmazta még a menekültügyi kiutasítást, ami lehetővé tette, hogy az érintett személyt kiutasítsák az országból, ha a menekültügyi vizsgálat alapján nem jogosult védelemre. Majd 2015. szeptember. 15-én, újabb módosítása történik a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 301/2007. (XI. 9.) kormányrendeletnek, aminek egyik legfontosabb eleme a határon létrejött tranzitzónák területén lefolytatott eljárás megalkotása volt. A határon naponta mindössze 10 menedékkérőt engedtek át és azokat is a tranzitzónában terelték be, ahol benyújthatták a menekült kérelmüket. Az eljárás végét is itt kellett megvárniuk. Ezen kívül tárgyalások kezdődtek egy ideiglenes határzár felhúzásáról, ami végül 2015 szeptemberére 175 km hosszúságban épült fel a magyar-szerb határon, majd októberre elkészült a műszaki magyar-horvát határzár is. Kérdéses, hogy ezekre az intézkedéseknek mik voltak a hátterében? Kulturális ellentétekből fakadó társadalmi elzárkózás, gazdasági és munkanélküliségi problémák, biztonsági kérdések, a terrorizmustól való félelem illetve idegenellenesség? E kérdés átfogó módon való megválaszolása nem e tanulmány feladat, itt a továbbiakban a fentiek közül csak kettő pontra hívom fel a figyelmet.
Egyrészt Magyarország egy nyelvileg, etnikailag és vallásilag is eléggé homogén társadalom, amelynek befogadókedve általában jóval alacsonyabb volt, mint a multikulturális értékeket valló heterogén társadalmaké. Az idegenellenesség erősödéséhez hozzájárulhatott a média által közölt gazdasági krízist vizionáló narratívája is (pl. a 2015-ös „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” plakátkampány).
Másrészt biztonságpolitikai indokok is megalapozták az elzárkózást. A magyar lakosság összefüggésbe hozhatta a menekülteket a terrorizmussal a szervezett bűnözéssel, valamint embercsempészettel. Ez a feltételezés valamelyest megalapozottnak látszott a párizsi terrorcselekmények után, azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy sok irreguláris migráns éppen emiatt a szélsőséges vallási nézeteket valló terrorszervezetek elől menekült el.
Összességében az irregulárisan ide érkező személyeknek nem állt érdekében az itt maradás vagy a menedékkérelem benyújtása Magyarországon. Ha utóbbi meg is történt, akkor is kényszeredetten nyújtottak be menedékkérelmet, hogy a hatóság ne rendeljen el ellenük azonnal beutazási és tartózkodási tilalmat, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a menedékkérelmeknek a 91%-át el is utasították. A civil szervezetek beszámolói megerősítik ezt, miszerint sokszor az irregulárisan tartózkodó személyek sem szerettek volna menedékkérelmet Magyarországon benyújtani és az EURODAC rendszerbe regisztrált ujjlenyomatot adni, mert attól tartottak, hogy a Dublin III értelmében majd Magyarországra, mint felelős államba küldik Őket vissza lefolytatni az eljárást, ahol nagyon magas az elutasítások aránya. A merkeli bejelentés a felelős állam elv alkalmazásának a felfüggesztéséről kapóra jött mindkét félnek. Ezután a magyar állam is felfüggesztette az irregulárisan belépők regisztrálást és helyette a számuk csökkentését célzó lépésekre fókuszált (pl. határzár és tranzitzóna kiépítése).
- Az Ukrán menekülthullám
„Mindazokat, akik Putyin bombái elől menekülnek, szívesen látjuk Európában. Védelmet nyújtunk azoknak, akik menedéket keresnek, és segítünk azoknak, akik biztonságos hazautat keresnek.”
3. 1. Kronológia
Az egész menekültkérdés 2022. február 24-én kezdődött, amikor Oroszország több hónapos fegyverkezés után megtámadta Ukrajnát. Annak ellenére, hogy voltak jelei a támadásnak, szinte sokként érte az ukrán lakosságot és Európát a hirtelen invázió, ami több irányból is érkezett. Az orosz támadás után azonnal embertömegek indultak el, Magyarország, Lengyelország, Románia és Moldova irányába. Az UNICEF jelentése szerint az invázió napján mintegy 100 ezer civil hagyta el az országot, azóta pedig a számuk elérte a 6 milliót, amely szám a csúcsértéket jelentette a háború kitörése óta.
A legtöbb háború elől menekülő Lengyelországban telepedett le (1.5 millió fő), ami nem meglepő, mert számuk ebben az országokban már a háború előtt is magas volt. A második legtöbben (1 millióan) Németországban, kb 0,5 millióan Csehországban, 170 ezren Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban telepedtek le. Azoknak a menekülőknek is nagy volt a száma, akik főleg Luhanszk és Donyeck területekről menekültek Oroszországba.
Az Európai Unió szinte azonnali humanitárius segélyt ígért az ukrán nép számára, és a 2022-ig nem alkalmazott Átmeneti irányelvet is aktiválta március 4.-én, amit a 1.2.2 alfejezetben ismertettem. Ennek értelmében az Unió kollektíven befogad mindenkit, aki Ukrajna területén állandó tartózkodási joggal legálisan tartózkodtak az invázió elött legalább egy évig. Viszont a háború alakulásától függően további két évvel is meghosszabbítható ez az átmeneti védelmet biztosító állapot. Ennek az volt a célja, hogy tömeges bevándorlás esetén az államokra nehezedő menekültügyi túlterhelést elkerüljék.
Az átmeneti védelem, amely a magyar törvények szerint „menedékes” státuszt jelent, tartózkodási engedélyt, szociális védelmet, egészségügyi támogatást és oktatáshoz való hozzáférést, munkaerő piaci elhelyezkedést biztosít számukra. Továbbá azt is lehetővé teszi, hogy akár családegyesítés céljából szabadon mozogjanak a tagállamok területén. Az ukrán állampolgársággal vagy tartózkodási joggal nem rendelkezőknek pedig segítik a származási országba való visszatérését, vagy ha az adott személy EU polgár családtagja, vagy diák, vagy munkavállaló akkor tartózkodási jogra ugyan úgy jogosult.
Az egyértelműen látszik, hogy ennek az irányelvnek a bevezetésével a tagállamok egységes és gyors választ adtak az ukrán menekült krízisre. Ez az egységes reagálás a tagállamok részéről hiányzott 2015 /16-ban.
3. 2. Az érkezők és összetételük
Röviden bemutatom az érkezők összetételét, hiszen ez a faktor is hozzájárult az ukrán hullám szélesebb körű befogadáshoz. A menedékkérők többsége ukrán nemzetiségű, nő, gyermek valamint idős volt. Mivel az ukrán kormány február 25-én a 18-60 éves férfi korosztálynak kötelező katonai szolgálat miatt megtiltotta az ország elhagyását, ezért ez időpont után radikálisan lecsökkent a férfiak száma a menedékkérők között. Az ukrán menekülők nagyrésze az európai értékeken és kultúrán szocializálódott, valamint feltehetően a keresztény vallás pravoszláv irányzatához tartozó volt. Mivel az ukrán menedékkérők es ismerős, kelet-európai, fehér, keresztény csoport volt a „szomszédból”, akik a háború áldozatai, a EU tagországok társadalma egységesen kiállt befogadásuk mellett.
- 3. Célországok: Németország és Lengyelország
2022 februári orosz támadás után a menedék keresők fő célországai Németország, Lengyelország lettek. A célországok kiválasztásakor a menekülők figyelembe vették az célországok gazdasági jellemzőit, nyelvi és kulturális befogadó képességét és az ott lévő lehetőségeket.
Főleg a Nyugat Ukrajnából érkezők választották Lengyelországot célországnak, mivel az ott élők közül sokan beszélték már a lengyel nyelvet, ami nyelvtanilag hasonló a szintén szláv nyelvcsaládhoz tartozó ukrán nyelvhez. Emellett ismerhették már Lengyelországot, jártak ott, akár rokoni-baráti kapcsolatokkal is rendelkeztek már, tehát a beilleszkedés kulturálisan és szociálisan is könnyebben ment számukra Lengyelországba. Emellett a földrajzi közelség is meghatározó lehetett a menekülők számára, ha lehetőség adódik, ingázhatnak a konfliktus alatt is.
A célországok motivációját nézve egyrészt humanitárius másrészt gazdasági okokra vezethető vissza a befogadás. Németország és Lengyelország is számított az ukrán munkaerőre. Németország a munkaerő bevonzása érdekében bevezette a „Skilled Immigration Act” nevű programot, aminek keretében fél millió ukrán állampolgár számára tette lehetővé a munkavállalást. Lengyelországban pedig már évtizedek óta nő az ukrán munkavállalók száma. A 90’es évektől gazdasági bevándorlóként 5-6 milliós számot is elértek Európa különböző országaiban, főleg a V4 országokban.
A munkalehetőségek mellett az integrációs programok is mindkét fő befogadó országban nagy hangsúlyt kaptak. Ezek az érkező gyerekek és nők számára rendkívül fontosak. Lengyelország a magánszemélyek számára pénzügyi támogatást nyújt napi 9 USD összegben. Emellett a kormány a lakáshiányt 2,2 millió lakóépület felhúzásával próbálja kiküszöbölni. Németországban olyan integrációs programokat alkottak meg, amelyeknek célja a német nyelv oktatása, illetve napi fórumokat szerveznek, melynek keretében az ukrán menekültek mindennapi nehézségeire adnak válaszokat. Az iskolai integrációért a szövetségi tartományok a felelősek, amelyek többsége integrációs osztályokon keresztül ukrán tanárok bevonásával valósítja meg a diákok iskolai boldogulását. Azok, akik az átmeneti védelemhez járó tartózkodási engedélyt kiváltották, a nekik kijelölt munkaügyi központtal konzultálva találhatnak munkát.
3. 4. Tranzitországok: Magyarország
A 2022-es ukrán menekülthullám alatt gyakorlatilag az összes tranzitország, így Magyarország hozzáállását is a befogadás és támogatás jellemezte. Ez amiatt is lehetett, mert egy egységes uniós reagálás részese volt Magyarország is az átmeneti védelmi irányelv aktivizálása során. A társadalmi támogatottság is megalapozott volt, hiszen az európai keresztény értékeket követő ukrán menekülők nem jelentettek a társadalom számára komolyabb veszélyforrást. Az ukránok jelenléte nem volt újdonság. Időszakosan megjelentek a munkaerőpiacon Magyarországon is majd visszatértek Ukrajnába.
A demográfiai összetételük miatt is sokkal befogadóbb attitűd jellemezte a magyar társadalmat. Látva a nőket, időseket és gyermekeket, hamar össztársadalmi összefogás és befogadás alakult ki a határszakaszokon. Az ukrán menekültek esetében egy percig fel nem merült határ szigorítás vagy belépés korlátozás. Egyrészt az uniós irányelv bevezetése miatt nem is jöhetett volna szóba, másrészt a határon túli magyar kisebbségek (Kárpátaljai magyarok) védelme is fontos volt, akik szintén a menekülők között voltak. Másrészről a többi Ukrajnával szomszédos államhoz képest és Nyugat-Európai államokhoz képest kevesebb menedékkérő érkezett és még kevesebb maradt Magyarországon, tehát gazdaságilag nem mondható megterhelőnek kisszámú jelenlétük az országban.
3. 4. 1. Az ukrán menedék keresők befogadását és a magyar társadalom összefogását illusztráló esetleírás a Haza-Talál Menekülteket Segítő Alapítvány tapasztalatai alapján
Ehhez a tanulmányhoz egy félig strukturált interjút készítettem a Haza-Talál Menekülteket Segítő Alapítvány, akkor még civilként tevékenykedő kurátorával, dr. Kárászi Krisztinával, aki már a háború kitörése utáni ötödik napon megkezdte a segítségnyújtást az ukrán-magyar határon. Kezdetben Tiszabecsen majd Beregsurányban tevékenykedett.. A magyar kormány február 26-án felosztotta a határátkelőket a szervezetek között. Eszerint Beregsurányban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Tiszabecsen a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, Lónyán a Magyar Vöröskereszt, Barabáson pedig a Katolikus Karitasz tevékenykedhet. A legnagyobb határátkelőnél, Záhonynál, az UNHCR, IOM és a Református Szeretetszolgálat és önkéntesei fogadták az embereket.
Elmondása szerint a háború kitörése felkészületlenül érte a határmenti településeket, ahová február 24-én már tömött sorokban érkeztek a menekülők. Mivel a háború kitörése utáni harmadik napig nem voltak jelen segítségnyújtó szervezetek, ezért a menekülők fogadását a helyi civilek kezdték meg. „Az ország észak-keleti határánál járunk, ahol az emberek többsége munkanélküli és a szegénység a jellemző, ennek ellenére mégis ezek az emberek voltak azok, akik szinte a semmilyükből adtak a kétségbeesett menekülőknek. Sokan idegeneket fogadtak be a házaikba a családjaik mellé, mások pedig éjjel is járták az utcákat, hogy a folyamatosan érkező menekülőket meleg teával vagy kávával felmelegítsék”. Rendkívüli problémát okozott ugyanis a februári hideg. Az első hetekben napi több ezer ember állt sorba a különböző határátkelőknél. Voltak, akik 24-48 órát is várakoztak. Egy ilyen februári napon érkezett hozzájuk a hír, hogy egy 8 hónapos csecsemő vesztette életét az anyja karjaiban, mert a több órás várakozás miatt kihűlt. Az Alapítvány elnökének elmondása szerint az sem segített a helyzeten, hogy sokszor a határátkelő adminisztrációs adatbázisa is leállt több órákra, műszaki vagy egyéb okok miatt.
Az idő előrehaladtával folyamatosan csökkent az érkezők száma. Míg az első fázisra a felkészületlenség, káosz és információhiány volt a jellemző, addig egy év elteltével már igazodtak a menekülők igényeihez és teljesen megváltozott a segítségnyújtás formája. A szervezetek számára nem csak a menekülők eligazítása és ellátása jelentett kihívást, hanem az ország minden tájáról és külföldről érkező civil segíteni kész emberek informálása is. Voltak olyan emberek, akik Németországból, vagy Spanyolországból, vagy az ország nyugati részéről érkeztek azzal a szándékkal, hogy autóikkal, vagy kisbuszaikkal szállítják tovább az időseket, nőket és gyerekeket. „Ez egyrészt szívmelengető, de másrészről ijesztő is volt.” Meséli Krisztina, aki kitért egy olyan esetre is, amely felkeltette bennük annak a gyanúját, hogy az illegális emberkereskedelem esetleg megtalálja a bajbajutottakat. Felfigyeltek, egy olyan férfira aki, egy meglehetősen rossz állapotban lévő furgonnal érkezett a helyszínre, és bejelentés valamint regisztráció nélkül gyűjtötte össze a fiatal nőket. Állítása szerint ez azért volt visszás helyzet, mert pontosan nem volt ellenőrizhető személyazonosság szerint a transzfer szolgáltatást nyújtó személyek kiléte, mivel a szervezetek nem voltak jogosultak személyes okmányok ellenőrzésére. Ezért a későbbiekben még inkább felelősnek érezték magukat, és pontos nyilvántartást kezdtek vezetni a személyek uticéljáról és autóiknak rendszámáról. Kezdetben egy laptopon kezdték a felajánlásokat, adományokat és igényeket összefésülni, mert mérhetetlen mennyiségű ember fordult hozzájuk segítségnyújtási szándékkal. Ezeket az adományokat az önkormányzat tornatermében gyűjtötték össze, ahová kamionok szállították a felajánlásokat.
Kérdéses volt, hogy a menekülők tovább mennek-e vagy sem, hiszen sokáig nem tudták felmérni, hogy a magyar állam miben és hogyan tud nekik segíteni. Voltak sokan, akik konkrét úti céllal érkeztek. Ezek főleg Németország és Ausztria voltak. Nekik a tovább utazás megszervezésében és véghezvitelében a helyi önkormányzatok, civil szervezetek és az állam által támogatott transzferprogramok segítettek. Beregsurányban önkormányzati kisbuszok szállították az embereket a melegedőkbe, ideiglenes szálláshelyekre. Illetve a kijelölt szervezetek intézték a menekülők repjegyeinek megvételét. Az utazás október végéig mindenki számára ingyenes volt. Ez annyiban változott novembertől, hogy ezt a szolgáltatást már csak a kisgyermekes családok vehetik igénybe, szolidaritási jegy kiváltásával. Ennek kiváltásában a kormányhivatalok és segélyszervezetek segédkeznek. A felnőtteket Volán buszokkal szállították Budapestre a BOK csarnokba minimális összeg fizetése ellenében.
Akik úgy döntöttek, hogy itt maradnak, azok számára az elsődleges cél az anyagi forrásgyűjtés volt. Számukra az állam, a katasztrófavédelem az IOM, az United Way és a Migration Aid intézményei és hotelek nyújtanak szállást. „Azt fontos kiemelni, hogy míg ezeken a szálláshelyeken a kettős állampolgárú személyeket is fogadják, addig a szeptembertől induló integrációs programból ők nem részesülhetnek”. Ha egy családban már akár egy személy is kettős állampolgár, akkor ki vannak zárva a programból”. Meséli Krisztina.
„Márciusban megugrott a menekülők száma. Ekkor már annyi volt a menekülő, hogy a szálláshelyként kialakított tornaterem, kultúrterem és konténerben sem fértek el. Őket a civilek szállásolják el. Az első két hónapban csak Beregsurányba napi 1500-200 fő érkezett. Azóta nyárig, ez a szám lecsökkent napi 500-600 főre. Ősztől pedig még tovább.”
A tovább utaztatáson kívül a másik nagy kihívást a pszichológiai segítségnyújtás jelentette. „Sosem felejtem el, ahogy az emberek lehajtott fejjel, szinte szégyenérzettel érkeztek meg segítségpont aulájába. Bizalmatlanok voltak, féltek, sőt rettegtek tőlünk. Egy teát alig mertek elfogadni. Hosszú időbe telt mire meggyőztük őket, hogy itt mindenki segíteni szeretne. Végül elnyertük a bizalmukat, amire ők végtelen hálával reagáltak. Ez óriási eredmény és érzelmi megrázkódtatás volt”. Szerinte tehát a bizalmatlanság és az érzelmi túltengés még inkább megnehezítette a velük való kommunikációt és a nyelvi nehézségekről ne is beszéljünk. Ő ezt azzal magyarázta, hogy egy-két héttel a háború kitörése után azt hallották, hogy Ukrajnában magyarellenes hangok terjesztették, hogy ne bízzanak a segítségnyújtókban.
A velük való kommunikációban a segélyszervezetek tolmácsai és civil tolmácsok segédkeztek, akik akár éjszaka is dolgoztak minden fizetség nélkül. „Érdekes volt, hogy miután a kormány kijelölte a segélyszervezeteket Beregsurányban már nem szívesen fogadták az önkénteseket, pedig a tolmácsokra továbbra is szükség lett volna.”
Az integrációs program szeptemberben indult el. Azóta Beregsurányban 0-24 órás orvosi ellátás és mentálhigiénés ellátás van, illetve heti váltásban érkeznek jogi tanácsadók az ombudsmani hivataltól. Az állam a családsegítő szolgálatokat is belevonta a menekülők segítésébe, akik segítenek a nyelvtanulásban, beiskoláztatásban és munkakeresésben. Ezen kívül programokat szerveznek nekik és a teljes integrációt támogatják.
- Befejezés
A tanulmányban tárgyaltak alapján elmondható, hogy a két menekülthullám kapcsán különböző országokban más-más elbírálás alá estek a menedékkérők. A menedékkérők befogadásának illetve elutasításának hátterében gazdasági, kulturális, demográfiai és nemzetbiztonsági okok voltak. A fő tranzit és célországokat vizsgálva (Németország, Magyarország) egyértelműen látszik, hogy míg Németország mindkét krízis alatt befogadó és támogató magatartást tanúsított, addig Magyarország csak a 2022/23-as menekültkrízis alatt vált „befogadó” mentalitású országgá.
A 2015/16-os és a 2022/23 menekültkrízis esetén is befogadó, támogató magatartást tanúsított Németország, ennek okai e tanulmányban tárgyaltak alapján:
- A menekültkrízis kezdetétől érzékelhető össztársadalmi befogadás, humanitárius hozzáállás és „Wilkommenskultur” a bajba jutottak megsegítésére.
- Gazdasági érdekek szem előtt tartása, hosszútávú munkaerőpiaci hiányokat tölthetnek be a menedékkeresők.
- Heterogén és multikulturális értékeket szem előtt tartó német társadalom, amely számára ismerős a szíriaiak vallása, kultúrája és életmódbeli sajátosságai.
- A menedékkeresőkkel azonos etnikai vagy kulturális csoportok és kis közösségek jelenléte az országban, amelyek sokban tudják segíteni az új érkezők sikeres letelepedését és integrációját.
A 2015/16-os irreguláris belépési hullámban érkező menedékkérők elutasításának okai a tranzitország Magyarország által:
- Határátlépési kritériumok be nem tartása és a határrendészeti és menekültügyi hatóságok túlterhelése.
- Az egységes EU-s reagálás hiánya, minden tagország a maga érdekei szerint reagált, mivel az Unió menekültügyi rendszere csak kereteket biztosít a tagállamok számára.
- Az érkezők kulturális és demográfiai összetétele nem tükrözte a tipikus üldözött áldozat képét (fiatal férfiak) és ismeretlen volt a magyar társadalom számára.
- Gazdasági és munkaerő piaci lehetőségek vélt hiánya.
A jövőre nézve kérdéses lesz, hogy milyen közös intézkedésekkel egészítik még ki az Unió menekültügyi rendszerét, illetve, hogy a 2022-ben bevezetett átmeneti irányelv hosszútávon hogyan fog működni, ha a háborús helyzet elhúzódna.
Magyar 
English (UK)