Egy szívszorító megkeresés…

Sajnálatos tény, hogy az orosz-ukrán háború lassan megszokott lett a köztudatban. Már nem kapjuk fel a fejünket a híreket hallgatva, amikor Ukrajnáról és az ott történő szörnyűségekről van szó. Azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a menekülők beilleszkedése az adott országba nem egyik pillanatról a másikra történik, annak ellenére, hogy vannak, akik már több mint egy éve élnek köztünk. Nehezen gondolunk bele, abba, hogy számukra mekkora nehézségekkel járhat egy egyszerűbb ügy elintézése is, hiszen nyelvismeret hiányában minden probléma nehezebben megugorható. A lenti cikk is egy hasonló cipőben járó család történetét meséli el röviden.

Az elmúlt héten egy segélykérő üzenet futott be hozzánk, amelyben egy Donbaszbol menekült súlyosan mozgássérült hölgy kért alapítványunktól segítséget. Munkatársunk azonnal felvette vele a kapcsolatot és beszélgetésük során kiderült, hogy a hölgy 82 éves idős édesanyjával, egy évvel ezelőtt menekült el Ukrajnából Magyarországra. Jelenleg az idős hölgy fiánál és családjánál élnek. 

A családdal való beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy a család tagja egy két éves kisbaba is, tehát öten élnek egyetlen keresetből, meglehetősen szűkös anyagi lehetőségekkel. Mivel a tőlünk segítséget kérő hölgy rokkant, édesanyja pedig idős, ezért a munkalehetőségeik korlátozottak. Roppant szerény módon kértek tőlünk adományokat, főleg élelmiszereket, ruhákat.

A kérésnek megpróbáltunk eleget tenni, bevonva más szervezetet is. Segítségünkre voltak a Baptista Szeretetszolgálat Tiszabecsi Segítségpontján dolgozó munkatársak is, akik adományokkal is segítették a rászoruló családot, és felajánlották, hogy a fuvarozásban is támogatnak bennünket. Ezúton is köszönjük a hozzájárulásukat, és önzetlen segítségüket.

Természetesen Alapítványunk sem maradt ki az adományozásból. Figyelembe véve igényeiket, tartós, száraz élelmiszerek mellett, adományoztunk még higiéniás/ takarító szereket is. A család végtelen hálával reagált a segítségre, ami megerősítette bennünk azt az egyszerű, de bölcs igazságot, hogy „jobb adni, mint kapni”.

Az biztos, hogy továbbra is igyekszünk tartani velük a kapcsolatot, és nem engedjük el a kezüket.